Poseidon
A már jól ismert modell, az 1970-es magyar "Modellezés" nevű újságban közzétett tervrajza alapján.
Mindig is tetszett ez a hajó, a formája, látványos úszása miatt és szerintem marha jól is néz ki így mindenképpen akartam egy sajátot valamikor. A 90cm alatti kategóriába a torpedó hajót kezdtem el építeni így egy későbbi tervként volt a fejemben.
A "Modellezés" minden száma egyébként elérhető egy előfizetés után az arcanum könyvtár oldalán:
Arcanum Digitális Tudománytár
A húgomat is elkezdte érdekelni ez a hobbi és a 2021-es szezonban minden versenyre eljött velem. Hol az én hajómmal, hol a klub hajójával indult a futamokon. A folyamatosan változó technika, mint másik hajó, másik távirányító azért nem könnyítette meg a dolgát, de kitartó volt és a klubba is jött velem modellezni. Kitaláltam, hogy megépítem neki az Ő segítségével. Mivel ennek a hajónak is kicsi a merülése, így ilyen méretben nem sok készült el belőle mert nem volt hozzá megfelelően könnyű technika.
Ezt a hajót a (majdnem) a legklasszikusabb módon építjük, fából és műgyantával, kefés motorral, O gyűrűs áttétellel hogy minden adott legyen a lassú és jól vezethetőséghez. Azért csak majdnem, mert azért igyekszek a technika adta lehetőségekkel is élni, így megterveztem a bordákat 3d-ben és készítettem egy egyedi fart hozzá, illetve egy segédbordát is a far alá amihez lehet majd palánkolni.
Lévén, hogy a hajó nem műszaki pontszámos kategóriában fog indulni, hanem ifiben, adott volt a lehetőség, hogy egy kicsit feldobjuk külsőleg és a húgomra bíztam a színt és egyebeket. Eszerint narancssárga lesz, fekete vagy szürke vízvonal alatti résszel és POSEIDON felirattal az oldalán, esetleg egy szigony is kerül majd rá valahová. Mivel a hajón elég sok ablak van viszonylag, tervezzük a komplett belső világítást és a fénykürtöt is, hogy az éjszakai kategóriákban is megállhassa a helyét.
További képek