A MTB 488 eredetileg egy Vospers 73 lábas Motor Gun Boat (MGB) volt, amelyet a British Power Boat Company épített Hythe városában. 1943.04.10-én rendelték meg akkor még MGB 169 sorozatszámmal, majd pedig 1944. szeptember 6-án állították szolgálatba a brit királyi haditengerészetnél (Royal Navy). A háború után átszámozták és valószínűleg MTB 1588 néven futott tovább. 1958-ban kivonták a hadrendből.
A hajó elején egy 6 fontos gyorstüzelő ágyú volt telepítve, a taton pedig egy 20 mm-es Oerlikon ikergépágyú. Két 18 hüvelykes torpedócsővel is fel volt szerelve. A fedélzeten gyakran használtak .303-as Vickers vagy Lewis géppuskákat is.
A hajót három Packard motor hajtotta, amelyek összteljesítménye 4050 lóerő volt, és maximum 39 csomós sebességet tudott elérni ideális körülmények között. Hatótávolsága kb. 600 tengeri mérföld volt 15 csomós sebességgel. A hajó személyzete 17 főből állt.
A MTB 488-as hajóból készült modell 1:24 méretarányú, teljes hossza 920 mm, szélessége 262 mm, és vízkiszorítása körülbelül 2.9 kg lesz. Az üres friss hajótest elektronikákkal együtt 1.8kg. A hajótest PETG-ből nyomtatva készült, a fedélzet és felépítmény szintén, esetleg gyantás nyomtatás is készül majd hozzá. A 3D tervezéshez a nálam már jól bevált Fusion360-at használom
A tönkcsövek egyedileg a modellhez készültek.
A modellhez tartozik egy teljes méretű tervrajz és lesz hozzá részletes építési útmutató.
2× 7500KV brushless motor
2× 30A Hobbyking hajós szabályzó
2S 4000mAh LiPo akkumulátor
35 mm-es hajócsavarok
Ez a rendszer elegendő tolóerőt biztosít, ugyanakkor figyelni kell a hűtésre, fordított menet lehetőségére, valamint a helyes súlyozásra, mivel a LiPo akkuk könnyebbek lehetnek, mint a klasszikus ólomakkuk.
Modelbouw Aktueel magazin (2007-es MTB 488 cikk)
2024.09.11
Elkészült a hajótest 3d modellje, de hibásan sikerült.
2024.09.28
Javítottam a hajótestet és kivágtam a tönkcsövek helyét. Fél mm-el szélesebbre.
2025.01.21
Nyomtattam maradék anyagokból egy próbadarabot, hogy lássam élőben hogy mutat a modell formája.
2025.02.09
Elkészült a második próbadarab a hátuljához, amivel tesztelem a tönkcsöveket és a hajócsavarokat. Ezen kívül az előző MTB234-es torpedóhajóhoz képest ide illesztő peremeket fogok készíteni, ezt is szerettem volna tesztelni. A csavarokat néhány helyen nehéz volt betekerni így ezt a fél centis peremet tervezem végig ragasztani illetve belül kifogom kenni úgyis műgyantával. A perem elég jól kell majd, hogy fogja körberagasztva és sokkal szebb így belül a test, több a hely is és az illesztés is hibátlan ellentétben a csavarokkal. Csavart nem valószínű, hogy ebbe a modellbe is szerkesztek, bár a perem nem zárja ki, hogy 1-2 csavar is legyen..
2025.02.16
Darabolni kezdtem a hajótestet és kialakítom a hátsó részt. Ahhoz, hogy a tönkcsöveket és a tengelytartót beragaszthassam, peremeket készítettem amibe kiönthetem majd az alkatrészeket epoxyval. A nyomtatás optimalizálása miatt döntve vannak az alsó oldalak és felül a letörés is éles. Először belül dolgozok rajta és a következő a tetején lévő szerelőnyílások és a külső dolgok lesznek a testen.
2025.02.22
Elkezdtem a szerelőnyílás kivágását, egyelőre eléggé véletlenszerűen. Rengeteg az alkatrész így lehet nem ez lesz a végleges. Ahogy az előző hajónál úgy itt is a fedélzeten lévő deszkázás alá fogom elrejteni a hosszanti vágást.
2025.03.14
Elnéztem a vágások szélességét és javítani kellett. Állítva lesz nyomtatva de túl széles lett a felépítmény alatti rész így rövidebbre vágtam. Ez a fusion360 idősávjával könnyen ment részben amiatt is, hogy tudatosabban szerkesztem a modellt és nem tákolom.
Emellett kapott egy keresztben átívelő extra merevítést is, ami sokat fog javítani a tartáson bár elég merev volt a hajótest már nélküle is, így viszont nem fog mozogni kicsit sem.
A felépítmény egy külön projektben készül, abba importáltam a hajó néhány részletét, hogy rátudjam illeszteni. Majd a hajó komplett modelljébe importáltam vissza a felépítményt. Minden külön fog készülni, hogy átlátható legyen és könnyen átszerkeszthetőek legyenek a korábbi lépések.
A test egyébként 4 fő részből fog állni, az orránál az első függőleges vonal nem vágás.
2025.04.05. Breakwater - Hullámtörő.
Az ablakok is készülnek, kicsit igazítani fogok még rajtuk illetve pajzs fog kerülni rá.
2025.03.22
Csavaros illesztés is kerül bele végül, így egy illesztő perem, csavarok és műgyanta is lesz a belsejében. Vékony hajótest (4 falvastagságú nyomtatás) és könnyű összsúly. Ezzel javítva az előző hajó súlyán, ami 2 akkuval éppen jó lett. 3x20-as imbusz csavarokat terveztem beletenni.
2025.04.06 Tönkcső vezetők hosszabbítása
A tönkcső vezetőket meghosszabbítottam, így gyári 15cm és 20cm-es tönkcsöveket is bele lehet szerelni ha valaki nem szeretne egyedit készíteni ami belesimul a testbe. (Az igazi hajón is beengedett tönkcsövek voltak de praktikusabb a modellen a ferdére vágott a ragasztás miatt.)
A rudaknak 300mm hosszúnak kell legyenek.
2025.04.06 Szervótartó
Konzolokat tettem oldalra, amire egy nyomtatott lap lesz tehető. Ebbe könnyen szerkeszthető lesz bármilyen méretű szervó. Kompakt és kevés helyet foglal.
2025.04.06 Kormány tönkcső támasztás
Lentebb engedtem, hogy 1 cm legyen a saját tönkcsöveim tetejétől így biztonságosan beragaszthatók lesznek illetve megvastagítottam az illesztési pontokat és egy kis hézagot is adtam amit a ragasztó ki is tölthet. Keskenyebb lett, így belebuktatható a tönkcső, mivel felül kevés hely van teljesen átdugni rajta.
Gyári megoldásokból 5cm hosszú kormány tönkcső szerelhető bele, 8mm cső átmérővel. Ilyen paraméterekkel kapható, 3mm-es rúddal.
2025.04.12 Merevítés a 2. darabon
A korábbi próbanyomtatásokon hiba volt, hogy horpad a fedélzet ezen a részen így erősítést terveztem rá. Sikeres lett vele a próbanyomtatás.
Ezután előkészítettem a helyet a páncéltörőnek és megerősítettem a kivágást. Az ágyút épp annyira kezdtem el, hogy az alapja meglegyen későbbre. A későbbi terv az, hogy szervóval lehessen forgatni majd és megemelve csak egy kábelt kelljen lecsatlakoztatni. Másik ötlet hogy kivéve elérhető legyen egy ki-be kapcsoló gomb, hogy ne kelljen mindig leszedni a szerelőnyílást mert tele van kötelekkel.
PLA Tesztdarab. A kivágással és erősítéssel együtt majdnem 12 óra nyomtatás lesz. A hajó két hátsó része is 10-11 óra között lett kész darabonként.
2025.04.14.
Kész az első komplett hajótest. Próbamérést csináltam elektronikával, 1840grammot nyom. 4A akkuval. Az arányos összsúlya 3470gramm, ebbe bele fog férni mindennel együtt. (műgyanta kikenés, festék, felépítmény stb.)
2025.04.17.
Készül a következő is. Az egész design sokkal jobban sikerült mint a kis torpedó hajóé. Stabil, merev de mégis kis összsúllyal. Hagyományos technikával nem is lehetne ezt a kis merülésű hajót megépíteni, esetleg műgyanta öntőformással viszont azt lakásban nem lehet és egyébként is sokkal macerásabb.
2025.04.24 Az állvány pozíciója és a kettő külső lapja közötti távolság. 1mm filc ráragasztható, így fog passzolni a hajóhoz.
2025.05.08
Megérkezett a könyv.
2025.05.19
Hibásan volt az aljára rajzolva perem, nehézkesen sikerült leszedni róla. Fotó igazolja, hogy nem jön ki a síkból a rajzon látható alsó él.
2025.05.24
Folytatni kezdtem a felépítményt, vágni nyomtathatóság szempontjából és tovább kidolgozni. 4 fő részből lesz nyomtatható. Úgy vágtam szét, hogy a lehető legszebben lehessen minden részletét kinyomtatni. Azok a falak amelyiknek látható lesz a vastagsága, 1.2mm vastagok, ami nem látható pedig 1.6mm, így esztétikusabb és egyben erős is a szerkezet.
2025.05.26
Poliészter gyantával átkentem a test darabjait külön külön, hogy legyen egy alap réteg a felület nagyján és ügyeltem rá, hogy az illesztések kimaradjanak. Poliészter gyantát vettem hozzá. Kikeményedés után szépen a helyén marad.
2025.05.28
Miután átkentem a nagyját darabonként, összeragasztottam az első kettő és a hátsó kettő darabot. Azért nem egyből mindent, mivel így az orrába sokkal kényelmesebben tudom majd tenni az üvegszövetet és átkenni gyantával. A ragasztáshoz a korábban bevált Gorilla PU ragasztót ajánlom, alább látható miért nem pillanatragasztózok. Ezen kívül ezzel van idő a csavarokat is meghúzni, helyükre tenni.
2025.05.29
Megérkezett az üvegszövet, ezzel bélelem és poliészter gyantával kenem ki belülről a hajótestet. Az orrba, az első két részbe 110g és a hátsó felébe 163g sűrűségűt vettem. Az orrához készítettem mintát, hogy szépen illeszkedjen belül.
Miután egy picit megkötött a gyanta, még utána összeragasztottam a két félt.
2025.06.01
Elkészült a szerelőnyílás. Három részből áll, amik külön külön is levehetők. Ez a sok kötél és felszerelés miatt lehet praktikus. A hátsó nagyobb egységet elég ritkán levenni, ha a kormányhoz kell nyúlni. Az első nagyobb darabot elég akkor, ha az akkut kell ki-be tenni. A kis fedél alá pedig rejthető kapcsoló, akku-fesz visszajelző vagy bármi apróbb. Így ki-be kapcsolás viszonylag kényelmes lesz.
A kabin alja integrálva lett a levehető részbe, így szép lesz a sík felület nyomtatva mivel a kabint fejjel lefelé kell és még illesztési felület is a kabinhoz.
A levehető kis fedél akár be is ragasztható ha nincs rá szükség.
Állítva kell nyomtatni, ehhez letörhető támasztókat terveztem, amik letörés után hagynak egy merevítő bordák hosszában. A szélére is került egy-egy borda oldalanként, ezek merevítik is de a fő funkciójuk, hogy stabilan a helyén tartsák a fedeleket, hiszen a falvastagság csak 1.6mm. Így ha kicsit megemelkedik a fedél is a helyén fog maradni.
2025.06.04
A felépítményen dolgozok, de a test 2. darabja kapott egy merevítést, hogy ne süllyedjen be a kabin orránál a fedélzet. Ezt a darabot a már kinyomtatott hajókra ragasztani kell, a későbbiekben pedig már rajta lesz alapból. Teljesen síkba hozza a szerelőnyílás levehető részének az ívét a hajótesttel, enélkül volt egy kis szintkülönbség.